Két táborban töltött nyár után egy szállodai gyakorlat Amerikában

2018 nyarán mentem először Amerikába a Camp Leadersnek hála. Olyan volt az egész mint egy film, soha nem is fogom elfelejteni milyen jól éreztem magam és mennyi élményt gyűjtöttem egy nyár alatt. A következő nyáron muszáj volt visszamennem. Két táboros nyár után úgy éreztem ezzel nem tudok leállni, így jutottam el 2020. februárjában a Nyugat-Virginiában található, The Greenbrier szállodába. Ezúttal már egy 7 hónapos gyakornoki szerződéssel (amit végül még 2 hónappal meghosszabbítottam). Irtó szerencsésnek mondhatom magam, mert nekem a legszuperebb évem volt 2020 és bár sokszor bőgni tudtam volna, mert voltak nagyon nehéz napok, de rengeteget tanultam és előre látom, hogy mennyire fog hiányozni minden.

Az én szállodám is bezárt tavasszal a járvány miatt és senki nem tudott semmit. Mikor nyit újra? Ki nyit-e egyáltalán? Honnan lesz így pénzünk ételre, szállásra, visszafizetni a programdíjat? Sokaknak haza is kellett jönni ebben az időszakban, de én nagyon bizakodtam, hiszen Amerikába soha nem csalódtam még. Meg is lett a pozitív gondolkodás eredménye, hiszen 2 hónap után újra kinyitott a hotel és onnantól kezdve napi 13 órákat dolgoztunk, egy vagy két szabadnappal hetente. Minden percét imádtam, pedig voltak nehéz napok, fizikálisan és mentálisan is. Általánosságban is úgy gondolom, hogy nem mindenkinek való ez a program, de aki szeretni a kihívásokat és szeretne fejlődni, rengeteg új barátot szerezni, nem mellesleg jó pénzt keresni ez a legeslegjobb lehetőség!

Az újranyitás után nem azt a pozíciót kaptam vissza, ami a szerződésemben volt, így fele annyit kerestem és a napi étkezés sem volt már ingyenesen biztosítva. Ebből is kiderült, hogy az egyik legfontosabb szerintem, ha valaki belevág ebbe a programba, hogy mindig rugalmas maradjon. Nem volt kolbászból a kerítés kint sem és kicsit el kellett engedni ezt a magyaros, panaszkodós, mindig elégedetlen felfogást. Talán ez a legjobb dolog, amit az amerikaiaktól tanultam. Pozitív maradtam és százszorosan kaptam vissza! A nyár végén már pincérként dolgoztam több étteremben is, szinte minden nap tanultam valami újat. A legtöbb munkatársam, főnököm, de még a vendégek 90%-a is kedves, segítőkész, nagyszerű ember volt. A csapat valami hihetetlen jó volt, lettek filippino, mexikói, indonéz, mongol, kolumbiai, thai, brazil amerikai és még sok más nemzetiséghez tartozó barátaim. Egyik munkahelyemen sem nevettem még ennyit.

Nem tudom leírni mennyi kedvességet kaptam itt. A legnagyobb kétségben, egy világjárvány közepén, távol a szeretteimtől és az otthonomtól. Ebédet hoztak olyan amerikai munkatársak akikkel kb. 3 mondatot beszéltem előtte, vagy wc papírt (mert volt olyan hogy kincsnek számított itt is). Volt, hogy csak meglátogattak, vagy elvittek kocsival a boltba és beszélgettek velem egy kicsit. Lehet, hogy ez csak ilyen déli vendégszeretet, de számomra annyira hihetetlen volt.

Összességében a táborhoz viszonyítva sokkal nagyobb felelősség és kihívás a szállodás program, de nagyobb szabadsággal is jár. Szabadnapokon sokat kirándulunk, mert rengeteg gyönyörű hegy van errefelé, valamint buliztunk, cseréltük a kultúrát és főztünk mindenféle nép konyhájából. Sokkal többet láttam Amerikából a program során mint a táborban. Ezzel együtt, ha ismét az első utamra készülnék, biztos, hogy táborba mennék.

Mondanám, hogy bátorítok mindenkit, hogy vágjon bele, de nem. Azoknak lesz hatalmas élmény, akik nem riadnak vissza a kihívásoktól, képesek kompromisszumra, nyitottak és elfogadóak. Akik még a nagy kaland előtt állnak azoknak annyit tudnék mondani, hogy csak akkor jöjjenek ha a kalandvágy és a fejlődni akarás hajtja őket, mert a pénz nem a legjobb motiváció. Igazából órákig tudnék mesélni a táborról és a szállodáról is. Örökké hálás leszek a lehetőségekért, hogy kiutazhattam.

Én az unokáimnak is mesélni fogom mi volt Nyugat-Virginiaban 2020-ban és tuti könny szökik majd a szemembe, mert egy világjárvány sem tudta elrontani ezt a csodálatos 9-10 hónapot. Sok sikert minden kalandornak, és élményekben gazdag 2021-et!